úgy nyolcéves lehettem... apám hazahozott egy másolt kazettát, hogy a "Nirvána" együttes "ánpládzsid" koncertje van rajta. arról, hogy hogyan döntöttem el az első szám első két akkordja (Em-G) után, hogy zenélni fogok, talán majd máskor mesélek... most elég annyi, hogy sokáig a kedvenc lemezem volt, és a magam gyerekangol-halandzsa nyelvén kívülről tudtam a szövegeket. aztán kiderült, hogy nem lesz már több lemezük az ismert okokból. "Kobáin" fogott egy fegyvert, és kész. nem emlékszem mit gondoltam, az érzésre emlékszem. túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, de ahhoz is, hogy elszomorítson. 

aztán jött 2006. abban az évben kezdett minden szétesni. kipróbáltam a cigit, a szerelmet, az alkoholt, a fogyókúrát, a kemény fizikai munkát. tizenhat évesen mintha újra rádöbbentem volna, hogy "jéé, én itt vagyok", és ezzel addigi életemben először rám szakadt a valóság. addig olyan volt a valóságtudatom, mint mikor az ember hall egy szörnyű balesetről, és arra gondol, hogy ilyen biztos, hogy csak mással történhet meg... tizenöt éven át úgy éltem, hogy a valóság az csak a többieknek van. én körbevettem magam zenével, filmekkel, könyvekkel, játékkal. minden csak játék volt. az mindegy, hogy milyen játék, a lényeg, hogy valahol máshol vagyok, és valaki más vagyok, mint aki az ebédlőben eszi a mézeskenyeret. öntudatlanul úgy éreztem, hogy van, kell lennie valami másnak azon kívül, mint, hogy valaki korán reggel megissza a bögre kávét, aztán este fáradtan megnézi a híradót. az nem lehet, hogy az "életre felkészítő" fehérterroista állami iskoláknak van igazuk, ugye ismerjük az ide vágó Pink Floyd-ot... úgy éreztem magam tizenhat évesen, mintha egy Harry Potter könyv utolsó előtti fejezetében lennék, ahol kiderül valami olyan, amitől minden más megvilágításba kerül... nem lehetek többé Robin Hood, rapsztár, Bruckner Szigfrid, de még csak Harry Potter sem. végérvényesen Domi lettem, úgy fonódott körém a "domiság", mint amikor a szemeteszsák száját összehúzzuk, és az bezáródik. igazából szét lehet szedni, bele lehet gyömöszölni még pár földön maradt kacatot, de az tulajdonképpen kész van... 

ekkor került először elém (az azóta már eltűnt) Öngyilkosok kézikönyve nevű pdf fájl. ahogy olvasgattam, emlékszem valami megnyugvás volt bennem. mintha egy sötét szobában hirtelen meglátnám a zöld fényt, hogy van egy vészkijárat. tudatosult bennem, hogy az életre nem kényszeríthet senki. kidobhatnak a szüleim itthonról, ki is dobtak. kirúghatnak a munkahelyemről, ki is rúgtak. akkor még fogalmam sem volt mi az, de mai fejjel hozzátenném, hogy az egyetemen megtagadhatják azt a kurva aláírást... kényszeríthetnek egy tárgy újrafelvételére, áttehetnek önköltségesre... viszont ezt a baszott jó kis életet, az aláírásokkal, a "legyünk inkább csak barátok"-al, a "holnaptól nem kell jönni"-vel NEM! senki emberfia nem akadályozhatja meg, hogy véget vessek a szorongásnak és a szeretetlenségnek, még Isten sem, ha van. ha nincs akkor meg pláne... 

az életünk arról szól, hogy olyan dolgokat csinálunk, amihez nincs kedvünk, valami "nagyobb jó" érdekében. pénzért, diplomáért, (látszólagos) megbecsülésért, (látszólagos) szeretetért. persze ebbe a  mélységesen sötét verembe, néha jön valaki... vagy valami... amitől aztán épp, hogy nem veszem elő újra az öngyilkosok kézikönyvét, amitől aztán felveszem újra a tárgyat... egy kísérleti patkány vagyok az univerzum ketrecében, akinek épp annyi morzsát dobnak be, hogy ne forduljon fel...

persze, tudom, erőfeszítés, erőfeszítés, a kurvaanyját fel fogom pofozni annak, aki ezt a szót még egyszer kiejti előttem. tudod te milyen erőfeszítés hallgatózni a koleszajtónál, hogy nincs-e valaki a folyosón, tehát ki tudok e menni rágyújtani anélkül, hogy valakivel találkozzak? nehogy meglássa rajtam, hogy mennyire rosszul vagyok? tudod milyen erőfeszítés minden reggel gyomorgörccsel mégis bemenni arra a kurva egyetemre? "csinálni kell, könnyebb lesz". nem, nem lesz könnyebb, tizenhat éves korom óta csinálom és nem lett könnyebb. kilenc éve nem lett könnyebb semmi. 

csodálatos, hogy a végső döntés az enyém. MINDENT RÁMKÉNYSZERÍTHETTEK, DE AZ ÉLETET NEM! 

Seress Rezső csókoltat mindenkit.